Vágyálom

Kellemes lágy szél, őszi levelek,

Cigarettám füstje az arcomba lebeg.

Alig látok tőle, hol lehetek én?

Elfolytott bánatim tengerfenekén.

Lassan megfáradtam, földön elfekszem,

Hidegnek tenyere simítja testem.

Körülölel lágyan, lassan elringat,

Pihe-puha takarót hint rám a bánat.

Apró motoszkálás, könnyű szárnycsapás,

Kellemetlen zaj, fájó pókmarás.

S lassan elalszom. Az altatódal lágy,

Lényem minden szegletét elönti a vágy.

Vágy egy jobb életre, vágy egy szép szóra

Vágy egy kedves arcra, vágy egy mosolyra,

Vágy a szabadságra, vágy egy barátra,

Vágy a szentül hitt, hősi halálban.

Haladtam előre, nem sodort az ár,

Törtetek a vég felé, célbaértem már.

Aztán felébredtem. Üres a szoba,

Üresek az álmaim, elszálltak tova.

Monológom - A tükör

Álltam a tükör előtt. Csak álltam előtte, s számomra alig ismerős alak nézett vissza rám.

Mosolygó arc, szélfútta haj, elkenődött smink, ápolatlan kezek.

De ki ez az Ő?

Még inkább elmosolyodott, ahogy én is mosolyogtam rá. Megérintette hideg síkján az arcom, megsimította, és lágy hangon szólt felém:

- Ostoba.

Ismerős a hangja. Ismerős az érintése, a mosolya. Hajdan ilyen voltam én is.

Mondd meg nekem, barátom, ki ez a lány?

Olyan ismerős…

A lány ismét arcomat simította. Először lágyan, majd erőteljesen, végül bele is csípett.

- Tényleg nem tudod, ki vagyok?

És már csak a csattanásra tértem magamhoz. Megsemmisülve, üveges szemekkel meredtem saját tükörképemre, tenyeremmel az arcomon.

Valaha Ő, Én voltam, és bár testét még mindig én birtoklom, két különálló életet élünk.