A teliholdhoz

Ihlette a semmi. Kellemes olvasást!

Tél

Ez a kis szösszenet igazából nem is volt tervezve, de nagyon ki akart belőlem jönni. Egyszerűen nem találtam meg azt a hasonlatot, amivel kifejezhetném. Ezért köszönet jár Valakinek, aki sokat jelent nekem.

Szomorú bölcsődal

Elringat az álom, sírva ringat el,

Sírva hagyom, ringasson, ez szabadít fel.

Aláhull a pelyhes, aláhull a hó,

Úgy tesz még az ég is: Minden nagyon jó.

Álszent hazudozó, álszent ringató,

Gyűlöllek ezért, te Kegyelmet Adó!

Hazug disznó vagy, a legálszentebb lény,

Az alagutam előtt nem pislákol fény.

Felnézek az égre, fel, a sötétbe,

Mélysége csalogat, elveszek benne.

Elringat az álom, sírva ringat már,

Meleg ház padlóján Rám senki sem vár.

Vár az üres tudat, vár az üres szív,

Vár a hideg padló, vár az üresség.

Egymagamat várom, soha, senki mást,

Várok ide mindenkit, főként megváltást.

Ringatott az álom, sírva ringatott,

Hagytam magam ringatni, más már elhagyott.

Álmaim bölcsőjén, fagyos kőre rá,

Könnyeim patakja csendben hull alá.

Csillagos az ég is, fehér minden por,

Csillagos remény is volt velem egykor.

Csillagos könnyeim kőre csöppenj rá,

Ég veled, könnyeim! Ím, ott maradtál.