A telihold fent, én pedig lent, valahol a távoli
messzeségben. Csak a cigaretta füstje az, ami jelemet adja. A zongora már
alszik. Túl késő van neki is, mint ahogy nekem.
Ez a mélység gyakorlatilag parketta, amin éppen ülök. A jéghideg parketta.
Szeretem a szobám magányát. Ilyenkor légy sem zümmög. Többek között a tél ezért jó. Nincs hang, ami megzavarhatná ezt a mennyei mélységet, csendet. Az égbolt fent, én pedig lent, a hideg parkettán, törökülésben.
Az ég bársonya simul a szívemre. Az anyag kék, sötétkék,
mint ahogy a végtelen is. Eltekinthetünk a parányi fényfoltoktól.
Nem látom a saját írásomat, de tudom: A hold és az írólap sápadt fénye ezeket mind látja. A zongora alszik, ő nem látja.
Te sem látod. Nem is neked írom ezt a...dolgot, de azért jó lenne, ha látnád. Légy a hold! Légy a hold, hogy ezüst fényeddel bevilágítsd az én örök mélységemet!
Bár én lehetnék a cigarettafüst, ami elér hozzád, ó, drága
Hold.
Hold és füst. Fény és árnyék. Egymás nélkül nincs értelme.
Te élhetsz nélkülem. Van fény árnyék nélkül is. Csak árnyék
nincs fény nélkül. A mélység sem létezik magasság nélkül.
Én nem létezem nélküled, drága Hold, drága Fény. Kelletek nekem. Nélkületek én egy nagybetűs Semmi vagyok.
Létezz értem!
Élj értem most, és mindörökké.
Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése