Ismét egy novellával kedveskednék nektek. Szintúgy pályázatra készült, de mivel lassan 3 hónapja egy büdös e-mailt nem kapok, hogy egyáltalán beérkezett-e a pályamű, úgy döntöttem, nem érdekel. A pályázat lényege egyébként arról szólt, az emberekből milyen emóciókat vált ki, ha valaki "bőrébe bújhatnak".
Kellemes olvasást :)
Öltözősdi
Lynett átlagosnak mondható, kissé hiperaktív, hat éves kislány. Az óvodában van egy legjobb barátnője, akivel mindig a babák haját fésülgeti. Sosem eszi meg a tökfőzeléket, és a délutáni alvást, na meg a morcos arcú takarító nénit ki nem állhatja. Az anyukáját pedig nagyon, de nagyon szereti. Főleg az anyukája epres sütijét. Meg a ruháit. Meg a cipőit. A sminkjeiről már ne is beszéljünk.
Lynettnek van egy idősebb nővére, Erza, aki most második osztályos. Mivel Lynett és Erza tanintézménye egybe van építve, mindig együtt, kéz a kézben sétálnak haza. Párizs egyik kertvárosi részében laknak, tehát ez nem igazán megterhelő dolog. Csupán tíz perc, még az ő pici lábukkal is.
Egy ugyanilyen, úgymond rutinos, napsütéses kedd délután volt akkor is. Erza kapott egy ötöst szépírásból, Lynettet pedig megdicsérték, amilyen szépen énekelt a foglalkozáson. A két kislány csivitelve indul haza, természetesen nagyon vigyázva az útkereszteződéseknél (bár a nagy figyelmesség Lynettről nem mondható el). Illedelmesen köszön mindkettejük a másik utcában lakó kedves házaspárnak, akiknek két, nagyon aranyos dalmatakutyája van.
Rákanyarodnak a saját utcájukra, ahol azonnal egy útkereszteződés található. Mikor ezen átérnek, az idősebbik testvér megáll. Mintha eszébe jutott volna valami.
- Anyu ma nem lesz otthon, csak a dada néni. Apu üzleti úton van, vagy micsodán – sóhajtja Erza, talán kicsit szomorkásan is.
- Akkor ma nem lesz epres süti? – Lynettben megáll az ütő is. Kétségbeesett arccal mered nővérére.
- Nem hiszem. Viszont lesz más – vigyorodik el. – Gyere! – Erősen kézen fogja húgát, akit egy egyszerű rántással futásra késztet.
A lakásba már loholva érnek, ahol a dada rájuk morran. Nem igazán szeretik ezt a dadát, a régit, a szőkét és kedveset valahogy sokkal jobban szerették. Ez a dada fekete hajú, fekete szemű és nagyon csúnyán néz. „Az új dada néni olyan, mint egy fonnyadt krumpli.” – Legalább is Lynett szerint.
Erza útja meg sem áll szülei hálószobájáig, ahova miután betérnek, a kislány elhasal a hatalmas franciaágyon.
- Hé! Ezt nem szabad csinálni! Mi van, ha anyuci meg apuci megtudja?
- Dehogy fogják megtudni! - Rendezi le egy vállrántással húga intelmét. – Rengeteg időnk van még. Madame Couteau ma úgysem adott fel házi feladatot, tehát addig játszhatunk, ameddig akarunk.
- Akkor játszunk öltözőset! - Csillan fel Lynett szeme, mire testvére is elmosolyodik, talán kicsit csintalanul.
- Csak ha én sminkelhetlek ki.
- De te olyan~ csúnyán sminkelsz! Olyan leszek, mint egy rusnya bagoly!
- Az a cél. – Simizi meg a kislány fejét.
- Te meg olyan leszel, mint… Mint egy… Aha! – Ennyiben hagyja a dolgot. Édesanyja gardróbjához szalad, és azt kinyitja. Úgy érzi magát, mint aki álmodik: Megannyi csillogó, kockás, csíkos, virágos, rövid, hosszú, pöttyös ruhadarab. A kis primadonna azonnal megragadja az alkalmat, és a legszebb ruhákat húzza elő a repertoárból.
- Te olyan leszel, mint egy filmsztár! – Azzal odadob egy fényes farmernadrágot inggel, és egy bőrcsizmával. Leszed egyet édesapja kalapjai közül. Vidáman slisszol vissza nővéréhez, aki kicsit furcsán néz rá.
- Ez valahogy jobban hajaz egy tehenészlány ruhájára – El is fintorodik. De azért felveszi a neki választott ruhákat.
Miközben öltözik, folyamatosan a tükörben illegeti magát. A gondos copfba kötött haját kiengedi, majd egy fejrázással kócossá teszi azt. Begombolja az inget, oldalt megköti, hogy ne tűnjön olyan nagynak. A kalapot és a cipőt is felveszi, majd miután kész, ámulattal tekint saját tükörképére. Szemei tágra nyílnak, olyan meglepő számára is a látvány. Fülében a „Cotton eye Joe” című szám cseng, majd hangosan felkiált.
- Jíííhááá~! – Vigyorogva szalad ki a szobából, egy seprűért. Mikor visszaér, már a „kis lovon” vágtat. Keres egy nyakkendőt, az lesz a lasszó. – Most be fogom fogni az összes elkóborolt tehenet! – Ismét elszelel.
Lynett már csak az eldőlt asztalkák hangját hallja, majd ki is néz. Nővére éppen a vadnyugat füves pusztáin üget, ahol nagy, szorgos munkáját végzi, mint cowgirl. A kisebbik lány ezen csak felnevet, de vissza is siet a „kincses szekrényhez”.
Magának ennél jóval szebb, elegánsabb ruhát nézett ki. Hoz egy széket, ugyanis a fogasok rúdját nem éri el. Egy gyönyörű, mély-bordó színű estélyit kap le, amibe azonnal bele is bújik. Hat éves kora létére a ruha hatalmas rá, így könnyű szerrel fordítja meg, hogy önerőből pattentolja össze magán a remekművet. Leguggol egy magas sarkú cipőért, és immáron a gyöngyös lábbeliben totyog el a sminkes asztalkáig.
A szekrényt kihúzva még csodálatosabb látvány tárul a szemei elé: Rúzsok, szemhéjpúderek, szempillaspirál, göndörítő, csatok, nyakláncok, fülbevalók. Azonnal a kedvenc holmijához nyúl, a rózsaszín ajakrúzshoz. Próbálja feleleveníteni édesanyja technikáját, de hát kinyitja a száját, és felfelé néz.
- Fel sem bírom fogni, anyuci így hogy látja a száját! – Mereng el saját gondolatán. Vastagon húzza a száján a festéket, majd az utolsó simítás: Cuppant egyet. A rúzsozás kész!
A szempillaspirállal azonban már igencsak meggyűlik a baja. Többször is a szemébe nyúl vele, amitől kicsit sírhatnékja támad, de eszébe jut: A kifinomult hölgyek nem sírnak! Tehát elmorzsolja könnyeit és bár elég gyatrán, de megcsinálja pilláit is szép dúsra. Arcpirosítót ken orcáira, felvesz egy szép nyakláncot, befújja magát anyu rózsás pacsulijával. Íme, a hercegnő!
Teljesen átszellemülve pattan fel a székről, felszegett fejjel tolja be maga után azt. Kisétál a folyosóra (közben fogja a ruhát, mert olyan hosszú neki), majd már szinte arisztokratikusan csengő hanggal lekiált a nappaliba.
- Dada! Dada! Legyen szíves és készítsen nekem a finom, csésze kamillateát!
- Nem is szereted a teát! – Vág közbe Erza, két nagyon makacs öszvér (kakukkos óra) belasszózása közben.
- De a hercegnők isznak teát! Szolga, kérem, dolgozzon tovább!
- Mi a fészkes fene folyik odafent? – Morran fel a nő, majd hallatszik, ahogy trappol fel a lépcsőn. Erza már valahol más mezőkön lovagol, hiszen a fürdőszobai „prérifarkasokat” vette célpontjául. Egyedül Lynett marad a folyosón, ahol a cseppet sem boldog gyerekcsősszel néz farkasszemet.
- Dada! Hol a teám?
- Azonnal rakjatok rendet itt fent! Egy-kettő! És azonnal vegyétek le anyátok ruháit.
- Ön így nem beszélhet velem! – Replikáz vissza a kislány. – Én vagyok a szivárvány hercegnő! Ön pedig a szivárványhercegnő dadája, akit megkértek arra, hogy főzzön egy csésze teát! Vagy süthet epres sütit is… - Mosolyodik el bájosan Lynett.
- Majd adok én neked csésze teát meg epres sütit! Sipirc rendet rakni!
- De…
- Nincs de!
- De én vagyok a szivárvány hercegnő~ - Hírtelen ötlettől vezérelve kézen fogja a vigyázójukat, majd elinvitálja őt a „tróntermébe”. – Be is bizonyítom!
A dada morogva, de a kislány után megy. A szobába beérve elővesz egy kisszéket, amit az ágyra rak. Óvatosan felmászik rá, és beleül.
- Látja, ez a trónom. Ez meg itt… - Fog egy játékmikrofont – a jogarom! És ez itt a szivárvány póni istállóm! – Előkap három játék pacit, Erza tankönyveiből pedig fabrikál nekik istállót. – Látja, nekem hihet.
Nem illik ilyet mondani, de a nő pontosan úgy néz a kislányra, mint egy zakkant valakire. Megfogja a gyereket karjánál fogva, és ráncigálja ki a szobából.
- Azonnal átöltözöl!
- De még a teaparti a macibárónőkkel… - Cincogósra vált a hangja.
- Ne legyél már skizofrén, édes lányom! Majd én megmutatom neked, ki itt…
- Arra semmi szükség, asszonyom – Szól egy ideges hang a lépcsőház mellől. A két lány édesanyja mérgesen néz a három itthon lévőre. Bekukkant a szobájába, és elborzadva látja az istentelen rendetlenséget. – Hölgyem, én is rendet tudok tenni a lányaim között. Erza, Lynett! Ti pedig azonnal fogjátok magatokat, és rendbe
hozzátok a szobát és a folyosót is.
- Igen, anya…
Mindkét lány elszontyolodva sétál oda anyjához. Lynett még rendrakás közben is a teaparti halasztását siratja, Erza pedig hol mérges (amiért Lynett feldúlta a tanszereit), hol pedig boldog, hiszen konstatálhatja: Ő minden jószágot ügyesen összeterelt a mezőn.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése