Alkonyt vet az erdő, és a hegy
A vérező nap sántítva lemegy.
S ahogy lejő, tép a holdsarló
Serényen, miként az udvarló.
A déli szellő altatódalt zúg,
Az álmos őz a réttel összesúg.
Medvebocs alszik, ahogy minden más,
Így köszönt reánk az éjféli varázs.
Miként varázsport hullat a tündér,
S ahogy a mély álom szerteér, úgy
Hallatszik nesz, majd zaj is odaát,
Ijesztve a gyilkost, az asszonyt, a madárt.
A város felől tódul be a zaj
Az éles, csontos, rémisztő robaj.
A farkas is felvonyít, ez a vég,
A szív megáll, megfagy a veríték.
A sírhant felől tódul be a zaj,
Az éles, csontos, rémisztő robaj.
Egy halott kéz nyúl földből ég felé,
Jelt adván, indulhat a finálé!
Az emberiség fináléja, vége
Mi után már csak csend lesz, és szent béke.
A sírkert népe egyszerre kél táncra,
És minden lény, ki rá volt verve láncra.
Rothadt hús és csontok keringője,
Haláltáncra ez a belépője
Mindannak, ki halott, vagy már nem él,
Vagy félholtnak, kit Isten erre ítél.
A hamis cselló megadja a ritmust,
A zongorista elkapja a taktust,
S minden táncos azzal ropja, kit lát,
Mindörökké végig az éjszakát.
Én is ott voltam, az első sorban,
Roptam a kaszással, bormámorban.
Teljesült, mit vártam, s ez elég,
Innentől már el jöhet is a vég.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése