Kisnovella sorozatom harmadik részével jelentkezem. Kellemes olvasást!
Gyűlöltök, mert más vagyok
Gyűlöltök, mert más vagyok.
Kinéztek magatok közül, mert számomra a nap nem keleten fekszik, s nem tér le nyugaton, hanem örökké süt, vakít. S ha mégis leszállna az éj, az égen milliomnyi csillag ragyog egy kövér teliholddal, amin a bakancsom nyoma látszik.
Gyűlöltök, mert más vagyok.
Mert nem bírjátok elviselni, amiért a madarak az én dalomat fütyülik, a szél adja alá a taktust, a cipőkopogás pedig az ütemmutató. Mert az én szívemben mindig édes dallam cseng, és sose hagynám, hogy ez elhalkuljon.
Gyűlöltök, mert más vagyok.
Mindnyájan egy ablak köré vagytok tömörülve, és csak egy persprektívából látjátok ezt a csodavilágot. Az én ablakom másutt van, talán a tietek felett, vagy mellett. Az én ablakom mindig tárva nyitva van, beengedem rajta a könnyek esőjét, az érzelmek viharát. Aztán bezárom az ablakot, és az esőt szivárvánnyá festem.
Gyűlöltök, mert más vagyok.
A gyümölcsök nekem igazi mestermunkák, a víznek harmatíze van. Ízlelem mindazt, amit ti nem: A szilvának lila íze van, a cseresznyének piros. És ha megeszek egy mandarint, a napfénytől kezdve, a spanyol kertészek munkáján át, minden befektetett munkát szemeim előtt látok.
És ti mégis gyűlöltök. Azért, mert számomra a világ színes, illatos, ízletes, és cseppet sem unalmas? Vagy azért, mert ti ezt nem látjátok? Pedig láthatnátok, csak észre kéne venni.
Észre kéne venni, hogy az életet nem csak nézni kell, esetleg beszélni róla. Az életet élni kell, érezni, dalolni, nem ereszteni soha sem. És nem egymásban kéne ugyanazt keresni, ami bennetek van. Az unalmas ember csak ugyanazt az unalmas tükörképét látja viszont a szürke szemekben.
Ezért inkább hunyd be a szemed, és láss igazából.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése