2015. július 9., csütörtök

Ha Magyarországra jösz...

Tegnap voltam életem 2. slammes estéjén. Eddig ez határozottan kimaradt. Nem gondoltam, hogy ez az én műfajom, hiszen keveréke a rapnek, a szónoklatnak... Jézusom, mekkorát tévedtem!
Imádom! Hallgattam az előadókat, a szövegeket, a hangulat... Ez a nekem való dolog. Úgyhogy reggel hazakóvájogtam, és egy rövid alvás után meg is írtam életem első slamjét, a tegnapi téma ihletésében.
Augusztusban pedig meg is próbálom a versenyt!


Etelközi Turul helyzetdala az Végekről, miközben Magyarországra jött a Magyar Köztársaságból, avagy a legnevesebb magyar költők munkássága után szabadon


megjegyzés: Az alábbi QR kód beolvasása után megtekinthető újbeszélül és rovásírással is.

Költségvetése nettó 6 millió Kossuth Bankó, ami a mai árfolyam értelmében megközelítőleg 2 euró 50 cent, 1 svájci frank deviza, de fizethető Erzsébet Utalvánnyal és 15 darab limitált kiadású Orbán hétmilliós címletben is.

Készült a Magyar Kormány megbízásából.



"Szép kincses Kolozsvár! Mátyás büszkesége!
Nem lehet, nem soha Magyarország éke,
Hiszen a Harmadik köztársaság óta kívül tágasabb,
és kiraktuk a táblát is: Itt minden vasárnap a feltamádás ünneplése miatt nem lehet bárányt áldozni a Tescoban."

Ilyen gondolatok közt keverte a maltert Etelközi Turul, 47 ezer forintból élő, felsőközéposztálybeli kulimunkás is valahol a messzi messzi galaxisban, a Szerb határ környékén. Magyar narancs, magyar alaptörvény és a 2024-es olimpia  előttután úgy gondolta Nagy Testvér, replika kínai nagyfalat emelni a betörő nomád szírek és albánok ellen szükségszerű. Etelközi Turul úgy gondolta, ez jó, ez fontos, hiszen elveszik a munkát, asztat el, ezért inkább gyorsan jelentkezett is építeni a nagyfalat. Hiszen spórolni kell majd az unokáinak a saját focistadionjukra is. Mostanában a fociipar nagyon gyümölcsöző.
Etelközi Turul nem volt egyedül. Egyik barátja, Sultan Alagha (magyarosítva Elági, azaz Rákoskeresztúri Zoltán), első életében fogorvos, a másodikban kebabos és a harmadikban megélhetési bevándorló éppen a munkáját vette el. Szépen bedobozolta, leragasztotta, és elvitte. Jobbján másik barátja, Kolompár Teknóviking Bélina, édesanya, rocker és boszorkány plakátmagányban plakátokat magányolt, polgárokat pukkasztott és tanult olvasni. Hiszen ő tiszteletben tartja a kultúrát.
 A szünetekben pedig mindhárman együtt énekelték Balassi balladáját és petőfi... nem petőáját hanem helyzetdalát, amit nemrégiben visszavásároltunk az USA-tól, így személyiségi jogokat nem sértve, felolvashatom a tisztelt hallgatóságnak:

"Hazám, Hazám, te mindenem,
Gyűlöletből felépített, fagyos jégverem,
Fideszektől és KDMP-ktől ölelt kis ország.

Hozzád szól most Imám, illetve Máriához,
Az ókori, biológiailag paradox szűz anyához,
Hazajött a fiad.

Husztnak düledékiről nézünk a távolba,
Közben lubickolunk a vegyespálesz mámorban,
Hazajött a lányod is.

Legalább is a statisztikák erre utalnak,
Illetve a facebookon reklámra pénzt ezért utalnak,
Hiszen itt nincs kivándorlás, csak mégis.

És falak sincsenek, irigysárgára festett
választási térképek sincsenek,
És kékcédulás szavazások sincsenek,
És elkurvult Quimby számok sincsenek,
És "Itt élni Magyarország, és szeretni itt élni"
Emberek sincsenek.

Csak mégis."

Ezek után pedig a három barát duplagondolt, és folytatták a munkát.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése