Mélázva ülök, a hold világít még,
Kezemben parázslik a cigarettavég.
A csillagok ölelnek, nem hagynak el még,
Pedig már érzem: fúj a hideg szél.
Mélázva ülök, bánat-tengerben,
A gyermekded holdsugár csillogna benne.
Az árnyékok tánca felejthetetlen
Volt akkor: Mivel, nincs más emlékem.
Mélázva ülök, szemem üveges.
Nem érzem a bút, nem vagyok ideges,
Nem vagyok boldog, nem vagyok kedves,
Nem vagyok szomorú, nem vagyok mérges.
Mélázva ülök, de már alkony óta,
Kezemben parázslik a cigarettavég.
A csillagok ölelnek, nem hagynak el még,
Pedig már érzem: fúj a hideg szél.
Mélázva ülök, bánat-tengerben,
A gyermekded holdsugár csillogna benne.
Az árnyékok tánca felejthetetlen
Volt akkor: Mivel, nincs más emlékem.
Mélázva ülök, szemem üveges.
Nem érzem a bút, nem vagyok ideges,
Nem vagyok boldog, nem vagyok kedves,
Nem vagyok szomorú, nem vagyok mérges.
Mélázva ülök, de már alkony óta,
Nem tudom ki él még, nem tudom hány óra.
Nem tudom, hogy ki lát, nem tudom ki hall,
Ne tudok semmit: Ez óriási baj.
Nem tudom, miért írok, nem tudom, miért festek,
Nem tudom, mért játszom, ki már nagyon feslett,
Nem tudom, hogy éjjel, nem tudom, hogy nappal.
Nem tudok már semmit: Túl nagy a hangzavar.
Maradjatok csendben! Azt se tudom, merre,
Nem tudok már semmit: Nem tudom, hogy lesz-e,
Lesz-e valaha már boldogságmosolyom,
Lesz-e valaha már könnycsepp az arcomon.
