Kopár volt a szoba, s hideg a kő.
Vércseppek illata, feláztatott föld.
Kuporgó árnyék, bicskasercegés,
Mahagóni fából kiálló réz.
Egy kislány bicskával maszkot faragott.
A gyertyafény lángja lassan lobogott.
A kislány megrezzent: Belé vájt a tőr.
A maszk véres lett, ezer darabra tört.
A kislány sírni kezdett, néma zokogás,
De úgy érezte: a maszkja készen állt.
Forró viasszal rácsepegtetett,
A véres, törött maszkja érzi: Készen lett.
Megfogta a rézkést, s arcába vájt,
Érezte a bőrén saját illatát.
Megalvadt vérét a szélekre kente,
Véres, könnyes arcát immár maszk fedte.
Az álarc mosolygott, talán nevetett.
A lány végre boldog, s elfeledett lett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése