Bölcsesség

Lüktető szív, izzadó tenyér,

Éjszaka közepén a cigaretta ölén

Váratlan érzés lengett körül engem.

Érett, büszke, bölcsebb ember lettem.

Az fejlődés nehézkes kapuját kitártam,

A megvilágosodás fénynyalábját láttam.

Hívogatott csendesen: Erre vezet utad,

Vissza már nem léphetsz, csengett fel a tudat.

Nem lesz többé soha, sohasem gyermekkor,

Ez lesz a helyes: Gondoltam még akkor.

Nem lesz több szeplőtlen, ártatlan nevetés,

Nem lesz több bárgyú, reménytelen esés.

Lesz helyette munka, vértizzadó iga,

Kegyetlen sírás, világnak hazuga,

Arconköpés, hideg, álmatlan éjszakák,

Rideg, érzéstelen, veszélyes világ.

S ezt sírom annyira? Ezt a pöcegödröt?

Istentelen káromlást, vérlázító közönyt?

De lassan belátom. Tényleg nincs visszaút.

S búsan, reménytvesztve átléptem a kapút.