Hamar beköszöntött a didergető alkony,
Egy tisztás, egy fával lesz mostan szálláson.
A két utazó fáradt, éhes, mint a farkas,
- Most elmegyek vadászni. Arra kérlek, halgass!
A muzsikus így szólt, s a kislány mélyen sóhajt,
A fa alá kuporog, ott várja a hajnalt.
A muzsikus az éjben lassan lopakodik,
Hírtelen meghallja: Két őz viaskodik.
Egy sűrű bozótosban csöndben elbúvódik,
Várja, midőn ölébe őzvacsora hullik.
De ahhoz soká vár, lassan elaluszik,
Az őzvacsora tova, a hold is kialuszik.
Nem sokkal felriad, nem tudja, most hol van,
De rögvest észbekap, míg megkordul a gyomra.
Csöndben, lopakodva ismét prédát keres,
Hideg ez az éjjel, haja menten deres.
Hamar neszt fülel, résen körbetekint,
Merről jön a vacsora? Nem téveszti megint!
Egy róka és egy farkas. A vonyításból tudja,
Hogy az egyik tovafut, másik felérohan.
Szélsebes a gyorsfutam, egyre szélsebesebb,
Megvárja a végét, melyik lesz rendesebb,
Hogy fogja magát, s önként rohan a csapdába,
Amit a muzsikus készített futtába.
Lesben áll,s egyrecsak a zsákmányt szuggerálja,
S a vacsorát immár a zsákban találja.
Vonyít, üvölt, csahol a hajnal világába,
Az elejtett vad: Vissza az éjszakába.
