Cressendo

Üres.

Minden üres, akárcsak a vízhangzó hangversenyterem. Gyermekzsivaj, a felkészítő tanárok üdvrivalgása volt az, ami némiképp megtörte a csendet hajdanán, de már mindenki itt hagyta az orgonát, a hangszereket.
Ebben a némaságban ültem a zongora előtt, tudván, nincs az az ember, aki meghallgatná őrjítő zenémet.
A nap lemenő aranya átjárt mindent, talán még a szívemet is próbálta meghódítani. Semmi esélye, azt hiszem.

Közétek tartoznék? Ugyan, ne nevettess.

Atonális dallamok, zord cressendo, oda nem illő harmóniák. Kaotikus ez, akárcsak egész lényem. Mert nekem minden kell, de semmi sem elég megfelelő.

Mikor még boldog voltam, érdekes, beértem a közös éneklésekkel, az énektanár dicséretével, egy közepesen nehéz, de szívélyes melódiával. De ezek nekem már nem kellenek.

Addig élek, de felgyújtom az összes kottát, s rajtuk pirítom szénné az összes embert, aki valaha is tettetett, erőltetett mosollyal zenélt, énekelt. Égjenek csak együtt a parasztkantátákkal, gyermekdalokkal, Für Elise-ekkel, dubstepekkel, metál zenékkel.

Az ezzel járó füstmérgezés pedig mindenkinek szól, aki valaha is hamis szavakkal állt az én legkedvesebb szerelmemhez, a zenéhez.

Amint álmom teljesül, tömegsírjaik felett fog felcsengeni az én játékom, az a szörnyűség, könny és veríték, amit úgy utáltak, úgy nem értettek. Remélem, a pokol kapujában is ez fogja őket kísérni a tranziton.

A dallamnak vége. Könnyekkel áztatott szinfóniámat a megfelelő pakkba tettem, azt a hátizsák legmélyebb bugyrába. Kerestek, hívtak, de nyájas szó rám nem hatott. Jobban járt az illető, hogy szavamat se hallotta.

Azt hiszem, most rágyujtok egy cigarettára.

Szerelmeslevél

Az az átkozott unalom. Jogos, nem mindent kéne azonnal feldobnom ide, ezáltal szennyezve a környezetem.

Tudod mi? Nem érdekel.

Kellemes olvasást!

A Golgotán

Csendes estén, kakaóval, vérző szívvel. Kellemes olvasást!

Zeneajánló: http://www.youtube.com/watch?NR=1&v=-hpybRCEP9o&feature=endscreen

A teliholdhoz

Ihlette a semmi. Kellemes olvasást!

Tél

Ez a kis szösszenet igazából nem is volt tervezve, de nagyon ki akart belőlem jönni. Egyszerűen nem találtam meg azt a hasonlatot, amivel kifejezhetném. Ezért köszönet jár Valakinek, aki sokat jelent nekem.

Szomorú bölcsődal

Elringat az álom, sírva ringat el,

Sírva hagyom, ringasson, ez szabadít fel.

Aláhull a pelyhes, aláhull a hó,

Úgy tesz még az ég is: Minden nagyon jó.

Álszent hazudozó, álszent ringató,

Gyűlöllek ezért, te Kegyelmet Adó!

Hazug disznó vagy, a legálszentebb lény,

Az alagutam előtt nem pislákol fény.

Felnézek az égre, fel, a sötétbe,

Mélysége csalogat, elveszek benne.

Elringat az álom, sírva ringat már,

Meleg ház padlóján Rám senki sem vár.

Vár az üres tudat, vár az üres szív,

Vár a hideg padló, vár az üresség.

Egymagamat várom, soha, senki mást,

Várok ide mindenkit, főként megváltást.

Ringatott az álom, sírva ringatott,

Hagytam magam ringatni, más már elhagyott.

Álmaim bölcsőjén, fagyos kőre rá,

Könnyeim patakja csendben hull alá.

Csillagos az ég is, fehér minden por,

Csillagos remény is volt velem egykor.

Csillagos könnyeim kőre csöppenj rá,

Ég veled, könnyeim! Ím, ott maradtál.

Fáj

Fáj.